A márkáról

A NANA’S női deisgner ruhamárkát 2015 Februárjában alapította a bolgár származású tervező Drencseva Nati (26), aki karrierjét 18 éves korában indította el a divatszakmában bloggerként, miközben stylistként és divatszerkesztőként is dolgozott. 

2 év blogolás után úgy döntött, hogy valóra váltja azt, amit kislány kora óta szeretett volna és létrehozta a saját designer ruhamárkáját, a NANA’S-t, miközben sikeresen lediplomázott a Mod’Art művészeti és divatiskola divatmenedzser szakán. 

„A kisöcsém hívott Nanának, amior beszélni tanult, innen ered a név”

 A blog magas olvasottságának és a brand koncepciójának köszönhetően a márka gyorsan berobbant a magyar piacra. Egy olyan dolgot szerettem volna létrehozni, ami annak ellenére, hogy designer, úgymond mindenki számára elérhető, a ruhák pedig hordhatóak, variálhatóak letisztultak, nőiesek és egyediek.

A kezdeti 12-15 termékből álló kollekciók ma már a paletta majdnem a 8-9 szeresére növekedett és gyakran jönnek ki kapszulakollekciók is (fürdőruhák, melegítők, jótékonysági kollekció, férfi kollekció) .

A NANA’S nem csak egy brand, egy közösség is. Nati 2015 óra szervez jótékonysági megmozdulásokat, 2016 óta támogatja a Bókay Gyermekklinika különböző osztályait, és ma már ezek a megmozdulások szinte mozgalommá nőtték ki magukat és a Lotus by NANA’S névre hallgatnak. 

„Bárki lehet sikeres, de az önmegvalósítás mellett nagyon fontos, hogy próbáljunk meg pozitív hatással lenni a környezetünkre és figyeljünk oda egymásra. Plusz ha ekkora erő van a kezünkben, akkor segítsünk másoknak. Szeretém ha az emberek látnák, hogy a divatszakma mögött ugyanúgy emberek állnak és hogy a divatipar nem mindig felszínes, sőt. „

 "IT'S NOT JUST THE DRESS, IT'S WHO YOU'LL BECOME IN IT"